Élelmiszeripari exportfejlesztés Spanyolországban

 

Spanyolországban tartotta az Agrármarketing Centrum Hungarian Food Business Programjának első két, célzott üzletfejlesztési találkozóját. A Magyarország Madridi Nagykövetsége és Barcelonai Főkonzulátusa közreműködésével megvalósuló rendezvényeken kilenc-kilenc cég mutatkozott be spanyol élelmiszeripari importőröknek.

A Hungarian Food Business Program üzletfejlesztési találkozóinak fókuszában a magyar élelmiszeripar exportképes, magas hozzáadott értékű termékei állnak.

Az AMC a Hungarian Food Business Program keretében 2022 őszétől a magyar élelmiszerexport legnagyobb potenciállal rendelkező célpiacain szervez üzletfejlesztési találkozókat. A B2B eseményeken egyaránt támogatja azokat az élelmiszeripari vállalatokat, amelyek az adott ország piacán már jelen vannak és elsősorban üzleti kapcsolataikat szeretnék erősíteni, illetve azon gyártócégeket is, amelyek a jövőben tervezik kiterjeszteni exporttevékenységüket a célország piacára.

A spanyolországi rendezvényeken az exportképes magyar élelmiszeripari vállalkozások képviselői a helyi élelmiszerpiaci sajátosságokat ismerhették meg, a spanyol beszerzők pedig a magyar cégek rövid prezentációját követően a termékeket is megkóstolhatták egy-egy B2B délután keretében.

Az AMC által 2021-ben elindított Hungarian Food Business Program (HFBP) a magyar élelmiszeripari cégek külpiaci tevékenységét segíti elő. A HFBP zászlóshajója a Hungarian Food Business Catalogue valós idejű, egységes, digitális online katalógus, amely a spanyol üzletfejlesztési találkozón is támogatja a magyar termékek iránt érdeklődő beszerzők, disztribútorok regisztrációját. A programban már csaknem 150 élelmiszertermelő vállalkozás érhető el mintegy 1500 termékkel. A rendszer egyedisége, hogy a külföldi beszerzők egy platformon, ingyenesen tájékozódhatnak az exportra szánt magyar termékekről, illetve azonnal közvetlen kapcsolatba is léphetnek a gyártókkal.

Az Agrármarketing Centrum a hagyományos élelmiszeripari világkiállításokon történő magyar részvétel megszervezése mellett a HFBP eszközeivel is támogatja az export növekedését, amely a jelenlegi világgazdasági helyzetben jó eséllyel jelenthet kiutat a hazai gyártók szorult helyzetéből.