Magyar cégek a Biofach eSpecial virtuális rendezvényen

 

A világ legnagyobb ökológiai kiállítása, a Biofach Nemzetközi Bio-Élelmiszer és Bio-Áru Szakkiállítás idén 31. alkalommal mutatja be a legjobb biotermékeket. A ma megnyílt kiállítás azért különleges, mert most először rendezik meg az online térben, az Agrármarketing Centrum közreműködésével pedig összesen 19 magyar kiállító mutatkozik be a világ vezető ökológiai színterén 2021. február 17-19. között.

A bioélelmiszereket és bioárukat felvonultató szakmai találkozók 1990 óta erősíti az ökogazdálkodási ágazatot. Az Agrármarketing Centrum (AMC) fontosnak tartja, hogy segítse a bioszektorban tevékenykedő élelmiszerelőállítók export piacra jutását. Éppen ezért Biofach eSpecial néven megvalósuló online rendezvényen 19 cég számára biztosít megjelenési lehetőséget, ezzel segítve az üzleti kapcsolatok ápolását és a hazai üzleti pozíciók erősítését.

Az idei kiállítás tematikája a „Shaping. Transformation. Stronger. Together”, azaz „Alakítás. Átalakulás. Erősebben. Együtt.” szlogen köré épül, utalva az idei év kihívásaira. A kongresszus teret ad a trendeknek és az innovációknak, a termékbemutatóknak és a fenntarthatóságról szóló előadásoknak, így például kiemelten foglalkozik az ökológiai gazdaság és táplálkozás átalakulásának kérdéseivel.

A bio tanúsító szervezeteken kívül a kiállításon többek között gombatermékek, tésztafélék, gyógynövény-termékek, tea különlegességek, szárított gyümölcsök és olajos magvak, fűszerpaprika-termékek, extrudált snack-ek, hidegen sajtolt olajok, rizstermékek gyártói és bio zöldségek, gyümölcsök termelői mutatkoznak be a világ bio-élelmiszerei iránt érdeklődő közönségnek.

A bioélelmiszerek a szakértők szerint azért értékesebbek, mert előállításukhoz nem használnak kémiai növényvédő szereket és műtrágyákat, feldolgozásuk kíméletes, az adalék- és segédanyagok használata pedig korlátozott. Több átfogó kutatás is kimutatta, hogy a bio alapanyagokban több a mikroelem, a vitamin és az antioxidáns. Ami azonban kevésbé ismert, de még fontosabb, hogy a magasabb beltartalmi értéket az ökogazdálkodás úgy éri el, hogy az értékes tápanyagokat rendszeresen például szerves trágyákkal és pillangós növényekkel visszatáplálja a talajba.

A rendezvényen 16 hazai biogazdálkodást és biotermékeket előállító céget mutat be az AMC cég- és termékleírással, valamint biztosítja a beszerzői oldalon tevékenykedő szakmai partnerek elérhetőségét. Emellett három cég egyéni megjelenési lehetőséget is kap, így előadásokon, megbeszéléseken, termékbemutatókon is részt vesznek. A vásár részvételi szabályzata értelmében, valamennyi kiállított élelmiszerterméknek ökológiai termelésből vagy ökológiai állattenyésztésből kell származnia.

Bővebb információ: https://www.amc.hu/biofach-especial-2021/