RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS - POLAGRA FOOD, POZNAN

 

Az AMC közösségi megjelenést biztosít a magyar vállalkozások számára a Polagra Food magyar nemzeti standján való részvételre. Kiállítóink 60 m2 -es, központi elhelyezkedésű nemzeti standon egységes, közösségi standrészt igényelhetnek. Az egységes arculati elemekkel felépített nemzeti standon megjelenő kiállítóknak árubemutatási és információs lehetőséget, közös tárgyalási felületet biztosítunk.

Az elmúlt években jelentős átszervezésen esett át a hagyományos Polagra vásár Poznanban. Az élelmiszer rész, a Polagra Food időben is elvált a Polagra mezőgazdasági részétől, amely Polagra-Premiery néven született újjá januári időpontban, kétéves periodicitással.
A szétválás lehetővé tette egy igazán professzionális, kizárólag a szakmai közönségnek szóló üzleti típusú élelmiszer kiállítás megszervezését, amire a kiállítók már régóta vágytak. A 2018. évi első önálló Polagra Food adatai bíztatóak: 170 kiállító 16 országból, 3 221 kizárólag szakmai látogató: üzletemberek, kiskereskedelmi láncok beszerzői, vendéglátóipari szakemberek, emellett külföldi hosted buyer programot is lebonyolítottak.

A POLAGRA Food-dal egyidőben tartják a Polagra Tech ( élelmiszer gépipar ), Polagra Gastro ( vendéglátóipar ) és Taropak ( csomagolóipar ) kiállításokat. Az AMC legutóbb 2016-ban szervezett közösségi magyar részvételt az önálló Polagra Food-on 60 m2-en húsáru, fűszerek, pékáru és snack termékekkel. A kiállításon is beigazolódott, hogy a hagyományok okán keresik a magyar termékeket Lengyelországban, versenyképes kínálattal van mit keresnünk ezen a 38 milliós bővülő piacon.

reszveteli-felhivas-polagra-food-2019.pdf

jelentkezesi-lap-polagra-food.pdf

altalanos-szerzodesi-feltetelek_2019.pdf