Ismét tárt karokkal várták a magyar termékeket Kazahsztánban

 

Tárt karokkal fogadták a szakmai látogatók és az érdeklődők a magyar termékeket az idei, huszadik alkalommal megrendezett „World Food Kazakhstan”-on, amely Közép-Ázsia egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállítása. Az Agrármarketing Centrum (AMC) közösségi standját évről évre – szinte már hagyományként - nagy érdeklődés övezi.

A magyar standon olyan termékekkel ismerkedhettek meg a vendégek, mint a gyümölcslevek, befőttek, tejtermékek, italporok, vetőmagok, gluténmentes árucikkek, illetve a kiváló minőségű húskészítmények, nagyon kedvelt és sikeres kolbászok és szalámik.

Az Agrármarketing Centrum rendszeres résztvevője a kiállításnak, immár negyedik alkalommal volt jelen a rendezvényen. Az AMC idén 7 kiállítónak tette lehetővé a megjelenést a magyar közösségi standon, akik 63 négyzetméteren mutathatták be portékáikat. Mivel szakmai rendezvényről van szó, olyan cégek vettek részt az eseményen, amelyek importőrt, forgalmazót keresnek a kazah, közép-ázsiai piacon, illetve a már meglévő kapcsolataikon keresztül az értékesítésüket kívánják bővíteni. A kiállítók - az elmúlt évhez hasonlóan - idén is B2B találkozókon vehették fel a kapcsolatot a helyi kis- és nagykereskedő cégek képviselőivel.

 A „World Food Kazakhstan”-on idén 36 országból 465 kiállító vett részt, több mint 5 ezer szakmai látogatóval, köztük jelentős számban kazah, üzbég és kirgiz élelmiszer- és italgyártók, importőrök, disztribútorok, nagy- és kiskereskedők, döntéshozó vásárlók, illetve éttermek képviselői.

A vásáron lehetőség nyílt az új fogyasztási cikkek, élelmiszer termékek bemutatására, kóstoltatására. A kiállításon való megjelenéssel esély adódik nem csak Kazahsztánba, hanem közép-ázsiai térség országaiba történő bejutásra, új értékesítési csatornák kialakítására.