„A tej? Az tej.”

A tejre és a tejből készült termékekre - mint egészséges tápanyagforrásokra - szeretnénk felhívni a figyelmet. Célunk a minőségi tej-és tejtermékek belföldi fogyasztás-ösztönzésének támogatása, illetve a tudatos vásárlásra és választásra nevelés. Fontosnak tartjuk a tinédzserek, fiatalok és fiatal felnőttek edukálását, a fogyasztói tudatosság erősítését, és a tejtermékek megismertetését.

Egy pohár félzsíros tej energiatartalma mindössze két almáénak felel meg, így nyugodtan fogyaszthatják a diétázók is. Annál is inkább – mivel éppen az alacsony kalciumbevitel – a kevés alvással súlyosbítva – a testtömeg gyarapodásának egyik igen fontos kockázati tényezője.

A szervezet első számú kalciumforrása a tej. Mivel szervezetünk nem termel kalciumot, a szükséges napi 1000-1200 milligrammbevitelt a táplálékainkkal kell felvennünk. Erre a tej a legideálisabb, mert az emberi szervezet legkönnyebben a tehéntejből jut hozzá az erős csontok kialakulásához és a megfelelő csontsűrűség megtartásához szükséges kalciumhoz.

A tejben optimális és jól emészthető formában található meg a fehérje, a tejzsír, a tejcukor, a kalcium hasznosulásához szükséges D-vitamin, az A-, B1-, B2- és B12-vitamin, a foszfor, a magnézium és a cink.

A tej nagy mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat, ráadásul kiválóan hasznosuló formában. A benne található sokféle ásványi anyag közül a következő 4 a legfontosabb:

Kalcium: Tudtad, hogy legkönnyebben a tejben található kalcium épül be a szervezetünkbe? A tejkalciumnak fontos szerepe van a vesekőképződés megelőzésében, a vérnyomás csökkentésében. Főszereplő a csontképzésben és az egészséges fogzománc kialakításában. Előzd meg tejtermékek fogyasztásával, hogy felbomoljon szervezetedben a kalcium-foszfor egyensúly, így a csontritkulást és a fogzománc-problémákat is kivédheted! Tippünk: már 1/2 liter tejjel fedezheted napi kalciumszükségleted kétharmadát!

Kálium: Elismert vérnyomáscsökkentő.

Magnézium: Szívizom-erősítő és elengedhetetlen a pocaklakók egészséges fejlődéséhez.

Szelén: Hatékony antioxidáns, csökkenti az érelmeszesedés és a daganatképződés esélyét, lassítja az öregedést.

A tej fogyasztása az alvászavar ellen is hatékony, mivel magas az alváshormon, melatonin tartalma. A tej ezen tulajdonságát alapul véve német kutatások alapján a tejből már speciális „gyógy” tej is készül az alvászavarosoknak, ahol az istállóban éjjel vörös, narancs és sárga fénykeverékkel érik el a melatonin termelés huszonötszörös növekedését.

Mivel a magyarok 75 százaléka daganatos megbetegedések, illetve szív- és érrendszeri kórok miatt hal meg, ezért különösen fontos lenne, hogy pontos információink legyenek a tejfogyasztás rák megelőző hatásaival kapcsolatban is. A lakosság több mint háromnegyede nem tudja, hogy a gyerekkorban kialakított helyes étkezési szokásokkal – például a rendszeres tejivással – a vastagbélrák kialakulásnak kockázata jelentős mértékben csökkenthető. A tej jótékonyan hat a szívre és az erekre is.

A tej? Az tej.

A tejtermelésben és a tejfeldolgozásban alkalmazott folyamatos modernizálások, a környezetbarát technológiák és a fenntartható megoldások mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdaságok képesek legyenek alkalmazkodni az éghajlatváltozás kihívásaihoz.

Amikor élelmiszerboltban vásárolunk, figyelembe vesszük a termékek minőségét, árát, csomagolását, és ezek alapján hozzuk meg a döntést, hogy minek szavazunk bizalmat, mi kerül a kosarunkba, onnan pedig a tányérunkra. Az utóbbi időben pozitív változást jelent, hogy egyre többen ügyelnek egy másik tényezőre is, ami a termékek kiválasztásával kapcsolatos tudatosság.

Ha olyan tejet, tejterméket választunk, amely magyarországi gazdaságból származik, akkor egyfelől biztosak lehetünk abban, hogy kiváló a minősége, másfelől teszünk a felesleges károsanyag-kibocsátás ellen is.

Ez persze nemcsak a tejtermékekre, hanem mindegyik táplálékra igaz. A tudatos vásárlás lényegében a környezetvédelemhez kapcsolható felelősségvállalás.

Az új hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® 6-17 éveseknek szóló változata szerint naponta 3 adag tej vagy ennek megfelelő tejtermék elfogyasztása javasolt a gyermekeknek (nagyságrendileg fél liter tej vagy ezzel egyenértékű tejtermék).

1 dl tej kalciumtartalmának (kb. 120 mg) megfelelő tejtermékek:

• 2-3 dkg sajt (2-3 vékony szelet)

• 15 dkg félzsíros tehéntúró (1 teniszlabdányi)

• 1 dl joghurt, kefir

https://tejsziv.hu/

Kiknek fontos különösen a tej?

A gyermekek és a fiatalok számára azért is nagyon fontos a mindennapi tejfogyasztás, mert csontjaink későbbi épségét az addig a csontokban elraktározódott kalcium mennyiség határozza meg. Kalcium van a gabonafélékben, zöldség félékben és gyümölcsökben, valamint a húsokban is, de jóval kevesebb, mint a tejben és tejtermékekben. Emellett a tej a gyerekek egészséges fejlődéséhez szükséges szinte valamennyi tápanyagot tartalmazza. Mivel a kalcium csontokba való beépülése nagyjából 25 éves korban fejeződik be ezen életkor alatt nagyon fontos a rendszeres kalciumbevitelről való gondoskodás.

Mivel az ún. "csúcscsonttömeg" kialakulása fiatalkorban történik, csúcscsonttömeg akkor lesz elegendő, ha a gyermek kalcium és D-vitamin ellátottsága megfelelő, azaz sok tejet és tejterméket fogyaszt. A D-vitamin a kalcium bélcsatornából történő felszívódását és a csontokba történő beépülését szabályozza. Hatását a csontosodást irányító egyéb hormonokkal (mellékpajzsmirigy hormonja) és vitaminokkal (A, C, E) együtt fejti ki. Köztudottan az ember bőrében lévő előanyagokból is keletkezik D-vitamin a nap ibolyántúli sugarainak a hatására, ezért fontos, hogy gyermekeink minél többet tartózkodjanak a szabad levegőn! Megjegyzendő még, hogy a mozgásszegény életmód, a számítógéphez nőtt ifjúság körében ugyanúgy elősegíti a későbbi csontritkulást, mint a kalcium- és D-vitaminhiányos táplálkozás, ezért a sportos életvitel elsajátításával is sokat tehetünk egyészségünk megőrzéséért, gyermekeink egészségéért.


De sokan laktózérzékenyek

Természetesen laktózérzékenyként sem kell lemondani az egészségvédő anyagok tárházáról, manapság szinte minden tejtermék elérhető laktózmentes változatban is.

Túl a tejen

Olyan finomságok is a sokféleséget garantálják, mint az ízesített tejek vagy a tejdesszertek, melyeket hivatalosan a tejkészítmények közé sorolunk.

A savanyított tejtermékeket az egészségre gyakorolt jótékony hatásuk miatt fontos kiemelnünk: az élőflórás joghurt vagy a kefir a bélrendszer egészségét védő, jó hatású baktériumokat is tartalmazhat. Emiatt fogyasztásuk hasznos az emésztőrendszer egészsége szempontjából.

A különféle sajtok, a tejszín, a tejföl nehezen nélkülözhető alapanyagai a leveseknek, főételeknek, a mártásoknak és süteményeknek is.