Maradandót alkotni a Kunság mezején

Igaz, mint mondja, ő még mindig szerencsés helyzetben van, hiszen Soltvadkerten rajtuk kívül még 5-6 pince található – köztük a húzónévnek számító Frittmannal –, ráadásul a Vadkerti-tó közelsége vonzza a borra szomjazó közönséget is.

Persze, nem csak őket, éppen ezért Szabolcs társával együtt SHOW & BORs néven egy foodtruckot is működtet a tónál, amely a Lantos Borház udvarán is visszatérő vendég, hogy harapnivalóval szolgáljon a borok mellé. Az ötlet pedig működik, Lantosék keddtől szombatig, reggel 9-től este 8-ig várják a vendégeket. Szabolcs célja, mint mondja, hogy a fiának – aki idén kezdi a szőlész-borász szakot az egyetemen – már könnyebb legyen majd a nyomdokaiba lépnie, és így váljon a jelenleg feleségével együtt üzemeltetett Lantosból egy igazi Családi Pincészet.

-        Ha jól tudom, első generációs borász vagy.

-        Ez abban a formában igaz csak, hogy nagyapám is készített a bort, úgy, olyan eszközökkel, ahogy mindenki annak idején. Azóta pedig rengeteg technológiai vívmány áll már a rendelkezésünkre, így bizonyos hibalehetőségeket ki tudunk küszöbölni. Palackos bort viszont valóban én kezdtem el a családban először készíteni: a feleségemmel közösen csináljuk ezt a vállalkozást.

-        Mi változott meg benned nagyapádhoz képest? Emlékszel-e még arra, hogy miért vágtál ebbe bele?

-        Arra pontosan emlékszem, hogy mennyire nem szerettünk kijárni a szőlőbe. Arra is pontosan emlékszem, hogy amikor így öten – mert van kettő testvérem – mentünk ki reggel, majd valamelyikünk megkérdezte reggel 7-kor, hogy mikor megyünk már haza, drága jó édesapám nagyon ideges lett.

-        Ehhez képest hogyan fordultál mégis ebbe az irányba?

-        Ennek a gyökere, hogy miért lettem borász, vagy hogy miért kezdtünk el mi ezzel foglalkozni, máshol ered. Engem mindig is vonzott a vörösbor készítés, küldtem is be pár tételt a helyi borversenyekre, ahonnan már a kezdetekkor is jöttek a kis sikermorzsák. Jó pár borunk lett aranyérmes, nemcsak a fajtaboraink, hanem a cuvée-k is, és ez adott nekünk egyfajta lökést. A 2000-es évek közepén éreztem, hogy a sima szőlőtermesztésnél, valamint annál, hogy lédig borokat készítek, amiket valamilyen nagyobb borászatnak eladunk, azért itt több lehetőség is van. Szintén nagyon fontos mérföldkőnek tartom azt is az életemben, amikor a feleségem elvitt az egyik születésnapomon Villányba, és ott nemcsak a borok, hanem maga a vendéglátás is megfogott: nagyon régóta csinálják, és nagyon magas szinten. A profi vendéglátás bölcsője szerintem mindig is Villányban volt, amihez mára már a többi borvidék is szépen felzárkózott. Ez nagyon inspirálóan hatott rám – de nem is kell ennyire messzire menni, hiszen ezen a ponton említhetném a Frittmann Borászatot is. Valahogy így, szép lassan kialakult, hogy mi is ezzel szeretnénk foglalkozni, valamint a vendéglátáshoz minőségi borokat készíteni.

-        Milyen szőlőfajtákkal foglalkoztok?

-        Elég széles a repertoár. Amikor újratelepítettem a családi birtokot, illetve ehhez vettünk is még területeket, akkor az volt az alapelvünk, hogy a tájra leginkább jellemző fajták jelenjenek meg nálunk: ezerjó, kövidinka, kadarka; de ide sorolhatnám még az Irsai Olivért, a cserszegi fűszerest vagy éppen a kékfrankost is. Más borvidékeken szerettem meg a francia fajtákat, úgyhogy van cabernet franc-unk, sauvignonunk és merlot-nk is. És hát ennyi talán elég is – pedig még azért lenne pár kiszemeltem…de hát minden fajtával nem lehet foglalkozni.

-        Mit gondolsz, miről lehet téged megkülönböztetni itt a borvidéken?

-        Ha csak megnézzük a helyi, soltvadkerti borászokat, a közös halmaz mellett mindenkinek van valami más bora is, ami a sajátja. Mindemellett hiába készítünk kövidinkát többen is, mindegyik azért egy kicsit más. Nekem, ezen túl is a vörösbor az abszolút kézjegyem: annyi vörösborom van, mint fehér, köztük számos testesebb is – ez egyáltalán nem megszokott ezen a borvidéken. A legrangosabb nemzetközi borversenyeken – legutóbb a csehországi Grand Prix Vinex 2022 Borversenyen szerepeltek kiemelkedően vörösboraink: Merlot 2018 borunk aranyérmet, Kékfrankos 2018 borunk nagyaranyat és országos győztes címet nyert.

-        Mit érdemes tudni ezekről?

-        Tartalmas, viszont gyümölcsös, jól fogyasztható vörösborokat készítek – ezt vallom, ezt a stílust, és a készítését is ennek a szolgálatába igyekszem állítani. Magával a termeléssel, borvidéki termeléskorlátozással, a szüreti időpont végletekig való kitolásával és az erjesztéssel tudom ezt szabályozni. Illetve nálam nagyon fontos, hogy ne legyen a vörösbor többet hordóban 10-12 hónapnál.

-        Sokan mondják, hogy a homokon nem lehet jó szőlőt termeszteni. Beszélhetünk-e a borokat meghatározó Kunsági terroirról?

-        A régióval kapcsolatosan közismert, hogy az Alföldön minden gyümölcs nagyon zamatos és finom, és ez igaz a szőlőre is. Nálunk nagy a napsütéses órák száma, ehhez meg hozzátartozik a talaj változatossága is. Az altalaj általában löszös, agyagos, szikes; a feltalaj meg sokszor azt mutatja mintha homokos lenne. Az egyik legfontosabb fajtám a kövidinka, amelyről több borversenyről is kaptam vissza olyan aromatikai jellemzést, amelyben az szerepelt, hogy „ásványos”.  Mi is érezzük benne, ez pontosan attól van, hogy szikes az altalaj, olyan, amiből a szőlő ezt az ásványosságot fel tudja venni. Persze azóta több tanulmány is napvilágot látott már a közelmúltban, ami megkérdőjelezi, hogy az ásványosság a talajból kerülne a borba – ebben nem szeretnék állást foglalni –, de azt elmondhatom, hogy ez a mi borainkban is jelen van.