Óriássonka-vágással köszöntötték a húsvétot a Magyar Ízek Vásárán

 

A hagyományos finomságok mellett igazi ünnepi különlegességek is megtalálhatóak voltak a Magyar Ízek Húsvéti Vásárának palettáján, ahol 100 hazai kistermelő vonultatta fel eredeti forrásból származó termékeit a hétvégén.

Húsvét idején az éves sonkamennyiség mintegy 25 százalékát fogyasztja a hazai lakosság, amely megközelítőleg 6000 tonnát jelent. Az ilyen, a termelők bemutatkozását lehetővé tévő események kitűnő alkalmat teremtenek arra, hogy az ünnepi asztalra tiszta forrásból származó ételek kerüljenek  – emelte ki Daróczi László, az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Ízek Húsvéti Vásárán szombat reggel, amelyen ezután egy hatalmas, mintegy 45 kg-os óriás mangalicasonka megvágásával köszöntötték az ünnepi sokadalmat és nyitották meg a száz kistermelő finomságait felvonultató mustrát a Várkert Bazárban.

A Magyarország minden területéről érkező kiállítók standjain a húsvéti ünnepkörhöz tartozó valamennyi hagyományos finomság – ételek, italok, édességek és kiegészítők – megtalálhatóak voltak, de természetesen ennél sokkal bőségesebb volt a felhozatal, így az egészségtudatos és ínyenc érdeklődők is megtalálhatták a számításukat. Szarvas szalámi, saját bőrében varrva érlelt Csöglei szárnyas sonka, frissen füstölt pisztráng, fürj- és strucctojás, jerky (szárított marhahús), paleo és vegán joghurtok és jégkrémek, szarvasgombás vaj, bükki faszenes tehénsajt, diókrémmel töltött camembert, levendula szörp, vadhúsok és pástétomok, mézbor, marcipánlikőr, csipkebogyómag olaj, liofilizált gyümölcsök, étcsokoládés meggylekvár – és még sorolhatnánk a gasztronómiai különlegességeket.

„Gyakorlatilag nincs is olyan résztvevő, aki ne érkezne valamilyen kuriózummal a vásárra. Hiszen itt nem csak az értékesítés a fontos, hanem az üzenet is: a magyar termelők minőségi, tradicionális, ugyanakkor mindig megújulásra kész, eredeti forrásból származó portékái felveszik a versenyt bármilyen nemzetközi kínálattal vagy nagyipari termékkel. Nem véletlen, hogy sok látogató programként tekint a Húsvéti Vásárra, ahol kóstolgathat, nézelődhet, ismerkedhet a gasztronómiával. Ráadásul számos színvonalas kiegészítő gyerekfoglalkozás és műsor is színesíti a hétvégét” – hangsúlyozta Pap Krisztián, a Magyar Ízek alapítója.

Az élelmiszereken kívül egyébként magyar designerek ajándéktárgyai is megtalálhatóak voltak a választékban. Sőt, kifejezetten nagy volt az érdeklődés az egyedi, kreatív megoldások iránt, ilyen például a csokoládétojásba rejtett valódi ékszer, amely igazi húsvéti meglepetés lehet minden hölgynek.

A Magyar Ízek Húsvéti Vásárát, mint az OMÉK 2017 népszerűsítő programját a Földművelésügyi Minisztérium és az Agrármarketing Centrum támogatta, fővédnöke dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.  Az OMÉK célja, hogy minél több kistermelő, őstermelő, családi gazdálkodó lehetőséget kapjon a bemutatkozásra. A kiállítás idén szeptember 20-24. között számos újdonsággal várja a látogatókat: kibővül területtel, bioszigettel, gyermekszigettel, sőt, a Hunegxpo mellett a Kincsem parkban is állattenyésztéssel kapcsolatos programokkal.