Nőtt a sertéshúsfogyasztás
Közel 2,2 kilogrammal emelkedett éves szinten a sertéshúsfogyasztás Magyarországon egy emberre vetítve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
Ez köszönhető a 2016 elején megvalósított sertéshús áfacsökkentésnek, amelyet ez év január 1-től a sertésbelsőségek, és az élelmezési célra szolgáló melléktermékek áfájának 27-ről 5 százalékra mérséklése követett - jelentette ki a földművelésügyi miniszter a XII. abádszalóki böllérfesztiválon.
Fazekas Sándor att is hozzátette, hogy 2016 óta, mintegy tíz százalékos a növekedés, így mára átlagosan 23-25 kilogramm a sertéshús-fogyasztás. Ez az emelkedés összefüggésben van a lakosság jövedelmének, valamint a minimálbérek növekedésével is.
Az Agrármarketing Centrum által február 7-én indított sertéskampány következő állomásának helyszínén a miniszter kitért arra is, hogy a piac átláthatóbbá tétele hozzájárul az ágazat fehéredéséhez, a feketekereskedelem visszaszorításához.
A kormány elkötelezett a mezőgazdasági termelők és az állattartók támogatásaban, ezt bizonyítja, hogy hazank 2010-ben saját forrásból közel 50 milliárd forintot fordított saját forrásból a termelők támogatására, az elmúlt hét évben azonban ez az összeg megduplázódott, most mintegy 103 milliárd forint jut erre a célra.
Fazekas Sándor szerint támogatás nélkül olcsó, dömpingáras, gyakran bizonytalan eredetű és élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő importtermékek lennének a magyar piacokon.
Az elmúlt 8 évben évről-évre nőtt a költségvetés agrártámogatásokra fordítható összeg és a lehető legnagyobb mértékű támogatást kapják a szarvasmarha-, tej- és juhágazat szereplői is. A miniszter arról is beszélt, hogy a korábbi keretösszeg többszörösét fordítja a kormány a baromfi- és sertéságazat támogatására is.
Komoly siker, hogy a belföldi termelés, az állattartás helyzete stabilizálódott az elmúlt években, a sertéságazat túlélte az sertéspiaci válságot, nőtt az állatlétszám, és a baromfiágazat is talpra állt, miközben a tejhasznú tehénállomány nem csökkent, a húsmarha-ágazat helyzete pedig jelentősen javult.