Mi terem a neten? 10+1 fontos téma az agrármarketingben

 

Az innovációban rejlő lehetőségekkel élnie kell az agrárvállalkozásoknak ahhoz, hogy a magyar föld kiváló adottságai gazdaságunkban kellően érvényesülhessenek – jelentette ki Végváriné Henter Lilla, az Agrármarketing Centrum szóvivője a “Mi terem a neten? 2017” című konferenciát megnyitó beszédében.

Megjegyezte: komoly előretörés érhető el azzal, ha innovációval a nyersanyagok exportja mellé a magasabb feldolgozottsági szintű, így jóval nagyobb nyereséget hozó termékek előállítását és kereskedelmét is országszerte megemeljük. Előadásában a szakember kitért arra is, hogy az agrármarketingben - főként a digitális térben - rejlő lehetőségek kiaknázásában is vannak még tartalékaink, ezért rendkívül fontosak a tudásztranszfert célzó események és a tapasztalatcsere.

Az AMC és az Agroinform.hu az I. OMÉK Szakmai Nap megszervezése után idén második alkalommal fogott össze a mezőgazdasági szféra naprakész tájékoztatása érdekében. Bolyki Bence, az Agroinform.hu portálvezetője az agrármarketing-szakma legfrissebb kihívásairól szólva jelezte: “jól célzott, világos üzenettel, megfelelő csatornán és megfelelő időzítéssel, egyedi, figyelemfelkeltő formában megjelenő marketinget kell megvalósítani. Bolyki Bence beszámolt a 2018-ban negyedik alkalommal jelentkező PREGA - Precíziós Gazdálkodás és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás előkészületeiről, valamint a PREGA Science, angol nyelvű szakmai konferenciáról is.

A rendezvényen Tury Anikó, az Agroinform.hu marketingvezetője az Agroinform.hu-n megjelenő példák ismertetésével mutatott rá arra, hogy a hasznos, értékes, inspiráló, személyre szabott tartalmakra sokkal aktívabban reagálnak az olvasók, mint a hagyományos módszerekre. Trunk Tamás, Dablty, influencer 14 évesen arról beszélt, hogyan „hatnak az influencer-együttműködések"; hatékonyak-e a külföldi agrárterületen és hogyan gondolkodik az új generáció a márkákról és az agráriumról itthon és külföldön. Hartman Gábor, fejlesztési koordinátor kifejtette, nemcsak a felhasználók vásárlási szokásai változnak, hanem elérésük is, miközben ingerküszöbük is egyre növekszik.  Eckhardt Lili szabadúszó service designer, előadásában a szolgáltatástervezésről beszélt, amely a fejlesztési folyamat során egyszerre képviseli a felhasználó szükségleteit és vágyait, továbbá képes rámutatni a szolgáltatásban rejlő problémapontokra, valamint a fejlesztési lehetőségekre. Egerszegi Krisztián a MiniCRM Zrt.  vezetője, az ügyfélkezelés hatékonyságának módszertanáról szólt, s a Customer Relationship Mentality fontosságát emelte ki, aminek fontos része a kampányok utánkövetése, hiszen megfelelő körültekintéssel maximalizálható a kampányok sikeressége. Németh Péter értékesítési és kommunikációs igazgató, az E-ügymenet és e-számla-bevezetésének gyakorlati tapasztalatait elemezte. Dr. Bölcskei Krisztián, vezető tanácsadó és adatjogász az EU új általános adatvédelmi rendeletének legfontosabb tudnivalóit ismertette, kiemelve, hogy 20 millió eurós szankciók is sújthatják azokat a vállalkozókat, akik nem megfelelően alkalmazzák a 2018 májusától hatályos adatvédelmi szabályozásokat. Szilágyi Mihály, a Barra Consulting Institute képviselője azt taglalta, mit ér egy cégnek, ha munkatársai világosan fejezik ki gondolataikat. Esettanulmányaik segítségével mutatta meg, mennyit ér egy cégnek, ha munkatársai világosan fogalmazzák meg ötleteiket, céljaikat és tisztában vannak a róluk kialakuló benyomással (intézete 21 éve elemezi és fejleszti magyar KKV-k és multik munkatársainak beszédét). Vancsik Zoltán, kiemelt ügyfélkapcsolat-tartó, záró szavaiban naprakész információkba adott betekintést Magyarország vezető mezőgazdasági portáljával kapcsolatban, ami könnyed, informatív lezárást adott az eseménynek.