Látványkonyhával és gyermeksarokkal népszerűsíti a halfogyasztást a „Kapj rá!”

 

Látványkonyhával, receptfüzetekkel, helyszíni játékokkal és gyermekfoglalkoztatóval várja az érdeklődőket a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány standja a 2019. február 7-10. között megrendezett Fegyver, horgászat, vadászat (FEHOVA) nemzetközi kiállításon. Az esemény keretében a megjelenésről, valamint a „Kapj rá!” 2019-es programjairól tartottak sajtótájékoztatót a kampány szervezői.

A magyarok az európai átlaghoz viszonyítva nagyon kevés, mindössze évi 6 kg halat fogyasztanak fejenként. Portugáliában ez az arány több mint 50 kg, de az európai átlag is 11 kg körül van.  A „Kapj rá!” elnevezésű, 2023-ig tartó halfogyasztást ösztönző kampány éppen ezért azt a célt szolgálja, hogy felhívja a figyelmet arra: a hal változatosan elkészíthető, egészséges, vitamindús élelmiszer, amelyet hetente több alkalommal is érdemes fogyasztani.

Az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója, Ondré Péter a FEHOVA Kiállításon megrendezett „Kapj rá!” sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a „Kapj rá!” standján szakember segítségével minden nap 10:30-tól és 14.00 órától látványkonyha keretében is bemutatják a különféle halfajták feldolgozásának és elkészítésének módjait. Eközben pedig a profik által készített halas különlegességek kóstoltatásával, a különféle ízvilágú halfajták és receptek sokaságával ismertetik meg a látogatókat. A kóstoltatásokat tematikus halnapok jegyében szervezik - tette hozzá Ondré Péter -, így az első napon kínált busa és harcsa falatok után, amur és pisztráng, szombaton harcsa és süllő, vasárnap pedig ponty és busa ételek kerülnek a terítékre. 

A „Kapj rá!” standon gyermeksarokkal és animátorral várják a 3-12 év közötti gyermekeket, akik a helyszínen többek között gyermekfilmeket nézhetnek, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt - mondta az ügyvezető igazgató megjegyezve, hogy ez alkalommal is lesz a nagyobbaknak figyelemfelkeltő kerék pörgetős kvízjáték, ahol a legügyesebbek „Kapj rá!” ajándékokat és reklámtárgyakat nyerhetnek.

A 2023-ig tartó halfogyasztást ösztönző kampány az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság, mint a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Irányító Hatósága és az Agrármarketing Centrum közreműködésével valósul meg. Ondré Péter arra is emlékeztetett, hogy a kampány üzenetei tavaly összességében 35 állomásból álló rendezvénysorozaton, több mint 1,5 millió emberhez jutottak el. A tavalyi médiakampány hatására pedig közel 3,5 millió ember találkozott a „Kapj rá!” hirdetéseivel.

 

Az ügyvezető igazgató hozzátette: a „Kapj rá!” promóciója 2019-ben többek között Debrecenben a Farmer Expón és Budapesten, az Adventi Vásáron lesz jelen, de hogy ezen kívül mikor és hol találkozhatnak az érdeklődők a „Kapj rá!” standokkal, az a www.kapjra.hu honlapon lesz nyomon követhető.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) piacszervezésért és közösségi marketingért felelős elnökségi tagja a sajtótájékoztatón ráerősített Ondré Péter szavaira: a szakember szerint jóval több halat kellene fogyasztanunk, hiszen egészségre gyakorolt hatásai megkérdőjelezhetetlenek. Lévai Ferenc elmondta: a „Kapj rá!” kampány pozitív hatásai ugyan kezdenek megmutatkozni, hiszen nagyon sokan a kampány állomásain ismernek meg új elkészítési praktikákat, vagy találkoznak eddig nem ismert, ízletes halfajtákkal, de még több évre és intenzív jelenlétre lesz szükség ahhoz, hogy a halfogyasztásban valódi növekedést lehessen tapasztalni hazánkban.

A halágazat helyzetével kapcsolatban Lévai Ferenc elmondta: az ágazat szerkezeti átalakítása folyamatosan zajlik, egyre több az értékes ragadozó hal, növekszik az intenzív telepek termelése – például afrikai harcsából és a tokhalból. Öt év alatt 200 fővel többen dolgoznak a halágazatban, ami jelentős létszámnövekedésnek mondható, így jelenleg közel 1300 ember foglalkozik haltermeléssel.

A „Kapj rá!” 42 négyzetméteres standját a FEHOVA Kiállítás G pavilonjának G37-es standszámán találhatják meg a látogatók.

A „Kapj rá!” kampányról:

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.