Kapjon rá a halra a FEHOVA-n!

 

Ízletes halfalatokkal, gyermekfoglalkoztatóval, naponta kétszer látványkonyhával várja a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány standja a FEHOVA (Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás) látogatóit. A 2020. február 13-16. között a HUNGEXPO területén zajló esemény résztvevői egy közel húszezer literes óriás akváriumot is megtekinthetnek, amely a Magyarországon honos édesvízi halfajtákat mutatja be.

A halfogyasztás növelése az elsődleges célja a 2023-ig tartó „Kapj rá!” kampánynak, hiszen hazánk európai átlagban sereghajtónak számít. A legtöbb hal a karácsonyi időszakban kerül a magyarok tányérjára, az egy főre eső éves fogyasztási átlag mára meghaladta a 6,7 kg-ot (Európában ez a szám átlagosan 11 kg).

A FEHOVA Kiállításon megrendezett sajtótájékoztatón Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy aKapj rá!” kommunikációs és promóciós kampány uniós célkitűzése hét év alatt a hazai halfogyasztás 20%-kal történő megemelése volt, a kampány indulásakor (4 éve) jegyzett 5,4 kg/fő/éves átlag mára 6,7 kg fölé emelkedett. Az eddigi mutatók a várakozásokon felül teljesítettek és a kampány eredményességét tekintve bizakodásra adnak okot. Ondré Péter hozzátette, hogy a halfogyasztás hazai emelkedéséhez hozzájárult a halhús áfájának csökkentése és az elmúlt évek gazdasági fejlődése is, amely növelte a hazai vásárlóerőt.

A halfogyasztást ösztönző, tudatos táplálkozást célzó program a heti, rendszeres halfogyasztás egészségre gyakorolt pozitív hatásaira irányítja majd a fogyasztók figyelmét a jövőben is, és olyan recepteket oszt meg, amelyek rendkívül ízletes és halból könnyen elkészíthető ételekre tanítanak – mondta az AMC vezetője. Ondré Péter azt is hozzátette, hogy a rendezvényeken való megjelenés idén is központi elem lesz a kampányt kísérő kóstoltatásokon és látványkonyhai főzéseken, ahol a hazai halágazat termékeit felvonultató gasztronómiai remekeket, a legmodernebb technikák alkalmazásával készült ételeket ízlelhetik meg a látogatók.

Elhangzott: mindemellett tradicionális kommunikációs és marketing elemek, szóróanyagok, kreatív hirdetések, cikkek, híranyagok, kiadványok, filminterjúk, vírusvideók, animációs-, dokumentumfilm- és gasztrovideó sorozat támogatja a kampányt, amelyet tavaly óta már a „Kapj rá!” mobilapplikáció is erősít. Az applikáció a www.kapjra.hu honlapról, az App Store és a Google Play áruházakból is ingyenesen tölthető le (http://kapjra.hu/kapj-ra-a-halra-a-mobiloddal/).

Az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága, - mint a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Irányító Hatósága - az Agrármarketing Centrum közreműködésével 2019-ben országszerte 5 kiemelt rendezvényen, valamint 21 kisrendezvényen és roadshow állomáson szerveztek megjelenést, ahol halas fogásokkal, ismeretterjesztő kiadványokkal és kvízjátékokkal várták a látogatókat. A kampány üzenete: a hal egészséges, finom és számos konyhatechnikai megoldásnak köszönhetően könnyen elkészíthető.

Dr. Németh István, a MA-HAL elnöke szerint már eddig is eredményes volt a „Kapj rá!” kampány, elsősorban az ismeretterjesztés terén, hiszen olyan halfeldolgozási módokat és könnyen elkészíthető recepteket mutathattak be, amelyekkel sokak kedvét meghozták a halételek elkészítéséhez. Dr. Németh István hozzátette, hogy nem csak a most divatos tengeri halfajok készíthetőek el könnyen és ízletesen, hanem az itthon termelt édesvízi halfajok is. Ma már olyan konyhatechnológiai módszereink vannak, amelyekkel akár a pontyból is lehet szálkamentes finom ételeket ”varázsolni”. A MA-HAL folyamatosan ösztönzi a haltermelőket, hogy a modern fogyasztói igények kielégítése érdekében növeljék a halfeldolgozók kapacitását.

A FEHOVA ideje alatt a „Kapj rá!” standjához látogatók naponta kétszer – délelőtt 10.30-kor és 14 órakor – ízletes halételeket kóstolhatnak a látványkonyhában. Február 15-én, szombat délelőtt a kampány standjánál halászlé és mini halburger, délután pedig mandulás pisztrángfilé és baconszalonnába göngyölt pisztrángfilé készül az érdeklődők számára. Vasárnap délelőtt ínyenc pontyfilé és pontychips lesz a menü, délután pedig bakonyi módra elkészített harcsafilé és céklás füstölt busa rizottó várja a standhoz látogatókat. A szervezők természetesen a családokra is gondoltak, a gyermekfoglalkoztatóban ügyességi feladatokkal várják a legkisebbeket, és „szerencsekerék” kvízjátékkal és értékes nyereményekkel a nagyobbakat. A háziasszonyok és a főzni szerető férfiak pedig ismeretterjesztő kiadványokkal és receptfüzetekkel gazdagodhatnak.

A „Kapj rá!” 42 négyzetméteres standját a FEHOVA Kiállítás G pavilonjának G41-es standszámán találhatják meg a látogatók.