Ismét OMÉK, ismét ExperiDance!

 

Ismét fellép az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) az ExperiDance Társulat, amely a „Fergeteges – A Királyné, a Gróf és a Cigánylány” című közkedvelt, látványos előadását a 100 Tagú Cigányzenekar szólamaival kelti életre 2017. szeptember 23-án, 19.00 órai kezdettel. Az OMÉK-napijeggyel rendelkezők ingyen tekinthetik meg az előadást.

Visszatérő előadóként, immár második alkalommal lép fel az OMÉK színpadán az ExperiDance. A legendás együttes 2015-ben történelmi tánccal, az „Ezeregyév” című produkciójával mutatkozott be a Kiállításon.

Az idei évben a „Fergeteges” táncdráma hőse Sissi, a lázadó királyné, Andrássy gróf és egy csodaszép cigánylány, akik eltáncolják a soha be nem teljesülő szenvedély hol felfokozott, hol gyötrelmes pillanatait. A táncosok teljesítményén túl a koreográfus, zeneszerző, jelmez- és díszlettervező, dramaturg és technikusok professzionális összhangja garancia arra, hogy az idei OMÉK-on is nagy sikert arasson a magyar kultúrát világszinten is népszerűsítő Társulat.

Román Sándor, az ExperiDance táncegyüttes művészeti igazgatója, koreográfusa a Fergeteges-ről szólva elmondta, 300 igen sikeres előadáson vannak túl. Ez bizonyítja, hogy a táncosok kiváló teljesítménye mellett jól el lett találva napjaink közönségének ízlése és a sztori is, amely egy éjszaka, egy bál története.

Az OMÉK-ot szervező Agrármarketing Centrum (AMC) szóvivője, Végváriné Henter Lilla, a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, hogy az ExperiDance-en kívül a Vásár mást is tartogat. A látogatókat igazi kulturális kavalkád, még több könnyűzenei koncert, népzenei programok, közismert előadók és jobbnál jobb fellépők várják a HUNGEXPO és a Kincsem Park területén 2017. szeptember 20-24 között, de lesz „Gyermeksziget” és „Civil tér” is, ahol az agráriumhoz kötődő alapítványok, szakmai szervezetek munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók. Az idei OMÉK-on nagy hangsúlyt kap a szakmaiság, ezért a kiállítás történetében először, szeptember 19-én szakmai napot szerveznek. Az érdeklődők konferenciákon ismerhetik meg az agrárium aktuális helyzetét, legújabb trendjeit.

Az idei Kiállítás figyelmet fordít az általános és középiskolás, valamint a felsőoktatásban tanuló diákok, hallgatók megnyerésére is. Kiemelt cél, hogy a fiatalok élményszerűen ismerhessék meg a magyar vidék kincseit, az agráriumból élők mindennapjait. A már megszokott őshonos állatbemutató, a lovas programok, a kisállat simogató és a mezőgazdasági gép bemutató mellett a vásár főzőversenyt, kutyakiállítást és még sok színes, interaktív szórakoztató eseményt kínál a vendégeknek. A 78. OMÉK a főiskolásokat és az egyetemistákat előzetes regisztrációval ingyenesen, célzott programokkal várja: a vásár öt napja alatt hallgatói konferenciákra, kerekasztal beszélgetésekre invitálja a fiatalokat, különös azokat, akik a mezőgazdasági- és/vagy élelmiszer-tudományi területen folytatnak a felsőoktatásban tanulmányokat.