Az adventi időszakhoz kötődik a hazai halfogyasztás harmada

 

A magyar halfogyasztás egyharmada a karácsonyi ünnepekhez köthető, ugyanakkor fontos lenne, hogy a lakosság hétköznapi táplálkozásába, a kultúrába is beépüljön – közölte Nagy István agrárminiszter szerdán a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum által szervezett sajtótájékoztatón.

Elhangzott: a hazai halfogyasztás a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest sajnos igen alacsony, sőt az európai fogyasztás átlagának is csupán mintegy harmada.

Nagy István emlékeztetett: év elején 27-ről 5 százalékra csökkent az étkezési hal áfája. Mivel a friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, fontos célkitűzés, hogy ne csupán az ünnepek alkalmával, hanem hétköznapokon is gyakorta kerüljenek az asztalra ízletes és változatos halas ételek.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője a hét éven át tartó, 2023-ban záruló halfogyasztást ösztönző „Kapj rá!” kommunikációs és promóciós kampány kapcsán arról beszélt, hogy a MAHOP Irányító Hatóságának megbízásából az AMC munkatársai többek között kóstoltató roadshow révén 34 helyszínen népszerűsítették idén a halfogyasztást, amelynek köszönhetően 1,5 millió embert értek el közvetlenül.

Az egy főre számítva alig hét kilogrammos hazai halfogyasztás mértékét 2023-ig hazánkban 7 kg fölé szeretnénk emelni, ennek érdekében a szálkamentesítés technológiájától az ízletes receptekig számos információt osztunk meg a kampányban a hazai lakossággal - tette hozzá Ondré Péter. Az AMC ügyvezető igazgatója kitért arra is, hogy a témában készített gasztroblogok, vírusvideók, reklámfilmek, tv spotok, dokumentumfilmek és interjúk az ízletes receptekkel és halbolt keresővel együtt a www.kapjra.hu oldalon találhatóak meg. Az kampányra vonatkozó aktuális információk emellett a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon is fellelhetőek.

Németh István, a MA-HAL elnöke az adventi tapasztaltokról szólva azt mondta: a karácsonyi időszakban a ponty mellett egyre népszerűbb a szürke és az afrikai harcsa is, de mára a feldolgozott haltermékek, halkészítmények iránt is megnövekedett a kereslet. A szakmai szervezet elnöke tájékoztatást adott arról is, hogy a MA-HAL több mint 40 településen, 70 értékesítési ponton szervez szilveszterig közvetlen termelői élőhal-értékesítést a fogyasztók kedvező árú kiszolgálása érdekében. Az érdeklődők az értékesítési pontokat a szervezet honlapján érhetik el.

Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a termelési költségek növekedésével a haltermékek nettó ára 5-7 százalékkal ugyan megemelkedett, de ezt a fogyasztók az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének köszönhetően nem érzékelhették, hiszen a vásárlók idén is a tavalyihoz hasonló áron, vagy olcsóbban juthatnak hozzá a haltermékekhez.

Magyarországon mintegy 26 ezer hektáron tenyésztenek halat, amelyek a külpiacokon is népszerűek, jelentős mennyiséget, mintegy 30 millió eurónyi édesvízi halat exportálunk a környező országokba éves szinten. A fő vevők között említhető Románia, Ausztria, Lengyelország és Németország fűzte hozzá az elnök, aki beszámolt arról is, hogy Magyarország az afrikaiharcsa-termelést tekintve Európában vezető szerepet tölt be, miközben hazánkban termelik a harmadik legtöbb pontyot is Európában, Lengyelország és Csehország után.