„Kapj rá!” a halra Baján, a halászlé fővárosában!

 

Több száz kondérban rotyog majd a halászlé a XXIII. Bajai Halfőző Fesztiválon 2018. július 14-én a belvárosban és a Petőfi-szigeten. Az immár 23. alkalommal megrendezett, évente több tízezer látogatót vonzó eseményen idén mintegy kétezren ragadnak fakanalat.

Az ország egyik legnépszerűbb és legrangosabb halfőző fesztiválján természetesen a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány faháza is megjelenik. A halászat, halkereskedés és hálókötészet terén több évszázados hagyományokkal rendelkező Baja város lakói halfogyasztásban is példamutatónak, sőt a rendezvényszervezők szerint Európa rekordereinek számítanak az évente fejenként átlagos 66 kg hal elfogyasztásával, miközben ez a szám országosan az 5-6 kilogrammot is alig éri el.

A bajaiak minden évben több napos fesztivállal ünneplik a halat és a halételeket. A bajai halászlé 2015-ben Hungarikum rangot is kapott, ami nem csoda, hiszen a halételek készítésének nagy tradíciója van a térségben. Az idei esztendőben 2018. július 12. és 15. között rendezik meg a XXIII. Bajai Halfőző Fesztivált. Szombaton, 2018. július 14-én több száz kondérban rotyog majd a kultikus halétel. A város főterén, a Szentháromság téren, az ország minden tájáról érkezett profi és hobbiszakácsok mérik majd össze tudásukat, de számos családi és szórakoztató program is várja az érdeklődőket. A nyitónapon a Bácskai Néptánc Gálát tekinthetik meg a látogatók, a rendezvény többi napján pedig többek között Nagy Feró és a Beatrice, Malek Andrea, az Ocho Macho és Szűcs Judith is fellépnek a színpadon.

A „Kapj rá!” kampány faházában finom falatokkal, receptes kiadványokkal és gyermekfoglalkoztatóval várnak a szervezők minden látogatót. Az érdeklődők megkóstolhatják többek között a füstölt halpástétomot és a füstölt halfilét  busából, pisztrángból vagy harcsából és  a finom falatok mellett ötletes és könnyen elkészíthető recepteket tartalmazó kiadvánnyal is gazdagodhatnak. A gyermekeket ügyességi feladatok, színező és társasjátékok várják. A „Kapj rá!” faháza az Eötvös utcában várja a látogatókat 2018. július 13-án és 14-én.

A XXIII. Bajai Halfőző Fesztivál részletes programját az érdeklődők a www.bajaihalfozofesztival.hu honlapon tekinthetik meg.

A bajai halászlé titka

A bajaiak szerint a halászlé utánozhatatlan ízét egy cseppnyi titok, valamint a sok készülődés, a szeretet és a figyelem alapozza meg, ami mind belekerül a bográcsba. Ezek a „hozzávalók” nyilvánvalóan elengedhetetlenek a kitűnő bajai halászléhez, de fontos még a négy egyszerű alapanyag: a hal, a vöröshagyma, a paprika és a víz. A Hungarikum ranggal büszkélkedő halétel legfőbb jellegzetessége az elmaradhatatlan gyufatészta, amely igazán különlegessé és „bajaivá” teszi ezt az ételt. A gyufatészta elkészítéséhez nem kell más, csak liszt és tojás, no és a jól bevált bajai alapanyagok: egy cseppnyi titok, valamint a sok készülődés, szeretet és figyelem, amit mind bele kell gyúrni a tésztába.

A „Kapj rá!” kampányról:

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.

A „Kapj rá!” roadshow további állomásai:

  1. II. Dunamenti Halfesztivál, Mohács, 2018. 07.21.
  2. Sziget Fesztivál, Budapest, Óbudai-sziget, 2018. 08.08-15.
  3. VI. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok, Szarvas, 2018. 08.03-04.
  4. Fonyódi Harcsafesztivál, Fonyód, 2018.08.24-25.
  5. Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, Szeged, 2018.08.31-09.02
  6. Györöki Szüret és Halfőző fesztivál, Balatongyörök, 2018.09.01.
  7. MA-HAL 44. Országos Halfőző Verseny, Tiszafüred, 2018.09.01.