RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS - FOOD AND HOTEL ASIA - SZINGAPÚRI VÁSÁRKÖZPONT, 2018. ÁPRILIS 24-27.

2017.12.04.

Az ASEAN térség egyik legjelentősebb nemzetközi élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállítása a Food and Hotel Asia (FHA), 1978 óta 21. alkalommal kerül megrendezésre.

A legutóbbi rendezvény 97 ezer m2-nyi területén, összesen 9 pavilonban 71 ország 3100 kiállítója teremthetett kapcsolatot 90 ország több mint 47 ezer látogatójával. A kétévente megvalósuló rendezvény dinamikusan növekszik.

2016-ban az FHA mellett és vele egy időben először nyitotta meg kapuit a ProWine Asia Nemzetközi Bor és Szeszesital Szakkiállítás is: 30 ország 250 borászata mutatkozott be a világ minden tájáról.

Szingapúr városállam saját piaca sem elhanyagolható, de mindazonáltal fontos nemzetközi kereskedelmi központ: sok nemzetközi kereskedőnek van itt képviselete, akik a régió piacára innen szállítanak. Szingapúr tehát a térség többi állama felé elosztó központként is funkcionál (pl. Indonézia, malajziai kínai közösség stb.) Összevetve Ázsia más országaival, a szingapúri fejlett üzleti infrastruktúra és környezet is elősegítheti az eredményesebb üzletkötéseket.

reszveteli-felhivas-fha2018.docx

jelentkezesi-lap-fha-2018.docx

altalanos-szerzodesi-feltetelek_2018.doc

vissza