Megnyitott az év legédesebb hétvégéje

 

A „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány standja hazánk legnagyobb édességfesztiválján, az Édes Napokon is várja a vendégeket. A 2018. szeptember 14-16. között, a budapesti Szent István téren, a Bazilika előtt megrendezett eseményen az ország legfinomabb édességeit kóstolhatják - a látogatók.

A rendezvény kitűnő alkalom arra, hogy a közönség ízelítőt kapjon az ország legkiválóbb desszertjeiből és bemutassa hazánk kézműves édességmanufaktúráit. A három napos rendezvény megnyitóján Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője köszöntötte az érdeklődőket.

Az év legédesebb hétvégéjeként emlegetett esemény három napon keresztül várja a csokoládé szerelmeseit-. A rendezvény megnyitóján Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója felelevenítette: bár a csokoládé múltja – az ősi, amerikai maják révén – több mint 2000 éves, az európai ember először 500 esztendővel ezelőtt, a spanyol konkvisztádor, Cortes személyében ízlelhetett kakaóbabból készült csokoládé italt. 500 év alatt a csokoládé szinte futótűzként elterjedt, és világraszóló karriert futott be.

Ondré Péter hozzátette: „Az Agrármarketing Centrum elsődleges célja a kiváló alapanyagokból készülő, minőségi kézműves termékek fogyasztásának ösztönzése. Bár hazánkban kakaó ültetvényekkel - éghajlati adottságaink miatt - nem rendelkezünk, desszertjeinkkel nemzetközi megmérettetéseken mégis rendre a legjobbak között szerepelünk. Elég csak az angliai Great Taste, vagy az International Chocolate Awards-ot említeni, ahol szinte minden alkalommal magyar érem is születik.”

Az ügyvezető igazgató beszédében abbéli örömének is hangot adott, hogy az édesipar egyértelmű győzelemként értékelheti, hogy a bevonóból készített édességek egyre nagyobb arányban szorulnak ki a piacról és helyüket a valódi minőséget képviselő termékek veszik át. A vásárlók ráadásul ma már széles kínálatot találhatnak a cukor-, glutén- és laktózmentes termékekből, a paleo és bio édességekből, a különféle torta, sütemény és fagylaltféleségekből, amelyek segítik az ételallergiáktól szenvedő gyermekek és szüleik életét.

Az Agrármarketing Centrum ezen a rendezvényen nem édességgel, hanem a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Irányító Hatósága által felügyelt halfogyasztást ösztönző „Kapj rá!” kampánnyal képviselteti magát, ahol többek között halfilét és halpástétomot is kóstolhatnak a látogatók. A finom halas falatok után bizonyára jól esik majd a hagyományos és különleges desszertfélék sokaságából válogatni, amelyhez az Édes Napok mintegy ötven, nyalánkságokat kínáló standja bőséges lehetőséget kínál.

A „Kapj rá!” kampányról:

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarországnak a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.

 

A „Kapj rá!” roadshow következő állomásai:

  • Nemzeti Vágta, Budapest, 2018.09.14-16.
  • Vámosszabadi Halfesztivál, Vámosszabadi Horgász tó, 2018.09.22.
  • Halkolbász és Halkülönlegesség Fesztivál, Szolnok, 2018.09.29.
  • XII. Kaposvári Állattenyésztési Napok, Kaposvár, 2018.09.28-30.