Hungarikumok minden külföldi kiállításon, ahol megjelent az AMC

2018.11.30.

„Ez évben az Agrármarketing Centrum összességében 14 nemzetközi kiállításon vett részt közösségi standjával, ahol a magyar kiállítók a szervezet jelentős anyagi támogatása mellett mutathatták be termékeiket, amelyek közül egyetlen alkalommal sem hiányoztak a hungarikumok” – közölte Ondré Péter a Szent István Egyetem (SZIE) által harmadik alkalommal megrendezett, ma kezdődő FoodConf Élelmiszertudományi, -technológiai és Innovációs Konferencián.

A két napos nemzetközi szimpózium az ipar 4.0 víziójának témaköreit, a valós és a digitális világ közötti kölcsönhatás eredményeként a modern gyárakban a dolgok (tárgyak, berendezések) internetének megteremtődését, az automatizálás, a smart termelés, a smart logisztikai lánc big data feldolgozását, az élelmiszergyártás, -logisztika, -kereskedelem, -biztonság, és a táplálkozás témaköreit járja körül. 

A Hungarikumok témakörében szervezett szekcióülésen Ondré Péter elmondta: 2018-ban 44 olyan kiállító vett részt az AMC külföldi kiállításain, amely hungarikum terméket is bemutatott. Ennek eredményeként az agrár- és élelmiszergazdasági szakterületen megtalálható 24 hungarikumból a csupán fotókon, képeken, kivetített filmeken megjelenő magyar szürkemarha, magyar pásztor és vadászkutyafajták, valamint az alföldi kamilla és a makói hagyma kivételével valamennyi hungarikum termékként is megjelenhetett a különféle határainkon túl szervezett kiálltások valamelyikén.

Az AMC-vel kiutazó magyar kiállítók közel 30 százaléka kínált hungarikumot is termékpalettáján, a leggyakrabban kivitt hungarikum a méz, a tokaji aszú és a pálinka volt - tette hozzá az ügyvezető igazgató. Hozzátette: ez évben a Tokióban szervezett Foodex kiállítás volt az a rendezvény, ahol az AMC által szervezett közösségi standon a legtöbb, összességében 8 féle hungarikum volt jelen.

A szekcióülésen a Húsipari Hungarikumok Iparban betöltött szerepéről a 4.0 tükrében a Pick Szegedtől Bajkai Tibor, a Prémium magyar élelmiszerekről Gyaraky Zoltán élelmiszertudományi szakértő, a hungaricum analitikai hátteréről Szigeti Tamás (Wessling), míg a Pálinka Hungarikum történetéről és problémaköréről Nagygyörgy László (Wessling) tartott részletes előadást.

Az AMC minden alkalommal, így a 2019-es nemzetközi kiállításokra vonatkozó programtervének kialakításánál is figyelembe vette, hogy a kereskedelmileg legfontosabb nemzetközi élelmiszer kiállításokra, illetve azokba az országokba jelentkezzen be, ahol a jelenlét nemzetgazdasági szempontok alapján indokolt és ahová a magyar élelmiszeripari vállalkozások termékeikkel be tudnak törni. 2019-ben mintegy 12-15 különböző élelmiszeripari és mezőgazdasági vertikumokat érintő külföldi kiállításon vesz részt az AMC közösségi standja, így a www.amc.hu honlapon kutakodva valamennyi magyar feldolgozó, gyártó kiállító megtalálhatja az AMC kínálatában azt a kiállítást, amelyen a megfelelő export piacot célozva a szervezet támogatásával akvirálás alapján kiutazhat. Az aktuális nemzetközi kiállításokra vonatkozó felhívások a honlapon megtalálhatóak.

vissza