Folytatódott a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány a SIRHA Budapesten

 

Látványkonyhával, kóstoltatásokkal és ismeretterjesztő kiadványokkal is népszerűsítette a halfogyasztást a „Kapj rá!” kampány keretében a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Irányító Hatósága az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. közreműködésével a 2018. február 7-9. között megrendezett SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari Szakkiállításon.

A standra látogatók megismerkedhettek a Magyarországon honos édesvízi halfajtákkal, sőt, meg is kóstolhatták azokat, hiszen naponta többször főzőbemutatót tartottak. A legtöbb halat Magyarországon továbbra is a karácsonyi időszakban vásárolják az emberek. A MAHOP keretében az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásából megvalósuló „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány célja, hogy a jelenleg 6,18 kg fejenkénti éves halfogyasztás 2023-ra tovább növekedjen, és ne elsősorban csak a karácsonyi időszakra korlátozódjon.

A hal az egyik legegészségesebb élelmiszer, érdemes lenne minden korosztály étrendjébe minél nagyobb arányban beépíteni. A halhús könnyen emészthető, gazdag fehérjeforrás, de nagy mennyiségben tartalmaz foszfort, vasat, káliumot, kalciumot, cinket, A-, D,- B2-, B6-vitaminokat és omega-3 zsírsavat, amelyet a szervezetünk önmagában nem képes előállítani. Különösen ajánlható a várandós kismamák, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők és az idős emberek számára” – sorolta a halfogyasztás előnyeit Végváriné Henter Lilla, az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. szóvivője a SIRHA Budapest kiállításon tartott, „Kapj rá!” kampány sajtótájékoztatóján.

A MAHOP Irányító Hatóság által kiírt MAHOP-5.3.2-2016. számú kiemelt felhívás kedvezményezettje, és így a 2023-ig tartó kampány lebonyolítója az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. Végváriné Henter Lilla elmondta: a kampányidőszak alatt, többek között az OMÉK és a FEHOVA kiállításokon, valamint a Karácsonyi vásáron történő megjelenésekkel, áruházi és piaci kóstoltatásokkal, ismeretterjesztő kisfilmekkel és médiakampánnyal is népszerűsítik a halfogyasztást.

Az egy főre jutó halfogyasztás Magyarországon éves szinten elkeserítően alacsony, mindössze 6,18 kg fejenként, miközben az európai uniós átlag 22 kg körül van. Éppen ezért, az ágazati szereplők is szívesen működnek közre a kampányban, ahogyan tette azt a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) a SIRHA kitelepülés kapcsán. A mintegy 84 nm-es „Kapj rá!” standon ismeretterjesztő programok, előadások, látványkonyha és kóstoltatás várta az érdeklődőket. A látogatók többek között megkóstolhatták a korhely halászlevet, a halfasírtot és a töltött pisztrángot is. Lévai Ferenc, a MA-HAL piacszervezésért és közösségi marketingért felelős elnökségi tagja elmondta: a halászati ágazat Magyarországon az egyik legdinamikusabban fejlődő szektor. 2015-ben több mint 29 ezer hektár terület tartozott halastó művelési ágban, amely közel 1700 embernek adott munkát és mintegy 11 milliárd forintos értéket termelt meg. „A FAO adatai alapján Magyarország a harmadik legnagyobb pontytermelő Európában

(2015. évben évi 15.000 tonna) és vezető helyen áll az afrikai harcsa termelésével is. A kiegyensúlyozott belföldi kínálat mellett jelentős mennyiség jut exportra is. A magyar halat keresik többek között Romániában, Lengyelországban és Ausztriában is. A tavalyi tógazdasági haltermelés becsléseink szerint mintegy 20-21 ezer tonna lehet, további 2 ezer tonnát pedig intenzív telepeken termeltek meg”- osztotta meg a legfrissebb halgazdasági adatokat Lévai Ferenc.

További halfogyasztást ösztönző tényező lehet, hogy 2018. január 1-től 5 százalékra mérséklődött az élőhal és a halhús ÁFA kulcsa, amelynek köszönhetően egyes halboltok árai csökkenhetnek.

A „Kapj rá!” kampányról:

A hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát.

Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot. A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás - a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 16,1 milliárd forint - áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.