Az Agrármarketing Centrum nyílt pályázati felhívást tesz közzé a 2012. évi közösségi agrármarketing program keretében a
Magyar élelmiszereket népszerűsítő PR cikksorozat megírásának és megjelentetésének
támogatására
I. A pályázati felhívást kiíró szerv
Agrármarketing Centrum
II. A támogatás célja
A pr kampány célja a magyar élelmiszeripari termékek fogyasztásának ösztönzése a hazai fogyasztók körében, valamint tájékoztassa a fogyasztókat/vásárlókat a magyar termékek előnyeiről, felhívja figyelmüket a minőségi és egyben magyar termékek vásárlására. A hosszú távon célunk, hogy a magyar lakosság etnocentrikus fogyasztói öntudata olyan szintre emelkedjék, mint az a nyugat-európai országokban tapasztalható.
III. A támogatás igénybevételének feltételei
Támogatott szolgáltatás igénybevételére jogosult
- az a mezőgazdasági termék előállításával, feldolgozásával és értékesítésével foglalkozó természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, aki vagy amely megfelel a Bizottság 70/2001/EK rendeletében, valamint az azt módosító 364/2004/EK rendelet I. mellékletében meghatározott a mikro-, kis- és középvállalkozások Bizottság által elfogadott meghatározásának, 2007. évi XVII. sz. törvény szerinti regisztrációs kötelezettségének eleget tett .
Támogatás igénybevételére jogosult az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet amely
- a 2007. évi XVII. sz. törvény szerinti ún. regisztrációs kötelezettségének eleget tett,
- nem áll csőd- és felszámolási-, vagy végelszámolási, magánszemély esetében gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt,
- nincs lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, társadalombiztosítási járulék tartozása,
- nincs költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozása
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a támogatás igénybevételének feltétele még, hogy a támogató nevét és logóját a támogatott minden általa igénybevett megjelenési (hirdetési) felületen köteles feltüntetni.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatásban kizárólag olyan pályázó részesíthető, aki a jelen felhívásban, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt minden feltételnek, követelménynek és kötelezettségnek maradéktalanul megfelel.
IV. A pályázat tartalmi és formai követelményei
A benyújtott pályázati anyagnak tartalmaznia kell a támogatni kívánt célt és annak indoklását, a megvalósítás tervezett módját, részletes költségkalkulációt, az igényelt támogatás összegét, valamint a program várható eredményét.
A pályázat I. II. III. IV. V. és VI. (csak érintettség esetén) sz. mellékleteit kell benyújtani 1 eredeti és 2 másolati példányban
V. Támogatásban részesíthető tevékenységek
V/1 Támogatható tevékenységek meghatározása:
· Minimum 5 db, egyenként minimum 3000 karakter terjedelmű, a magyar élelmiszeripari termékeket népszerűsítő pr szakcikk megírása és megjelentetése gasztronómiai profilú nyomtatott sajtóorgánum(ok)ban. A pr cikkekben a magyar élelmiszerek kizárólag image formáló ernyő-kampány jellegű népszerűsítésére van lehetőség, eredet- vagy gyártó megjelölése nélkül. A pr cikksorozat egyetlen elemében sem tűnhetnek fel olyan áruk, amelyek egyértelműen valamely gyártó termékeként azonosíthatók.
A bírálat során előnyben részesülnek azon pályázók, akik az összes, fent felsorolt támogatható tevékenység megvalósítását vállalják.
V/2. Nem támogatható tevékenységek köre:
A támogatás alapjául szolgáló jogszabályokban felsoroltakon túl, nem támogatható kulturális program, művészek fellépti díja, valamint kulturális műsorhoz kapcsolódó egyéb tevékenység. Nem támogatható és nem számolható el olyan költség, amely a vonatkozó jogszabályok szerint „természetbeni juttatásnak” minősül.
VI. A pályázatok benyújtásának helye, határideje és módja
A pályázatok benyújtásának helye:
Agrármarketing Centrum
1042 Budapest, Árpád út 51-53.
Levélcím: 1325 Budapest, Pf. 340.
1042 Budapest, Árpád út 51-53.
Levélcím: 1325 Budapest, Pf. 340.
A pályázat meghirdetésének ideje: 2011. december 29.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2012. január 29.
A pályázatok benyújtásának módja:
Kizárólag postai úton (beleértve postai engedélyes futárszolgálat), és a beérkezési határidő napján elektronikus formában is a XIV. pont szerinti e-mail címre történő megküldéssel. A benyújtási határidő megtartottnak tekintendő, amennyiben a pályázatot legkésőbb a benyújtásra előírt határidő utolsó napján postára adják.
VII. A támogatások jellege és mértéke
A támogatás jellege és mértéke: vissza nem térítendő, utófinanszírozású max. 100%-os támogatás.
A támogatást támogatott szolgáltatás formájában kell nyújtani, nem tartalmazhat a termelőknek adott közvetlen kifizetést.
Kizárólag a pályázat meghirdetése után keletkezett költségek számolhatóak el, azzal, hogy pályázó – saját kockázatára, a jelen pályázati felhívásban és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott módon – jogosult megkezdeni a pályázat tárgyát képező tevékenységeket.
VIII. Formai követelmények
1. A teljes pályázatot, annak minden mellékletét folyamatos lapszámozással és kézjeggyel (szignóval) kell ellátni. A pályázatot roncsolásmentesen, nem bontható kötésben kell benyújtani. A pályázatot tartalmazó zárt borítékon a pályázat címét fel kell tüntetni. A roncsolásmentes, nem bontható kötés feltételezi a pályázatok összefűzését is. Az összefűzés bármilyen zsinórral elvégezhető, a végén leragasztva, szignóval ellátva.
2. Pályázó a benyújtási határidőt követő napon köteles a pályázat anyagát elektronikus formában a megadott e-mail címre is elküldeni.
3. Hiánypótlásra van lehetőség.
A pályázathoz az alábbi mellékleteket kell csatolni:
a Természetes személy esetén a személyazonosításra alkalmas okmánya, oktatási intézmény esetén az alapító okirat fénymásolata, itt fel nem sorolt más személy esetén a létrehozását tanúsító okirat fénymásolata, (gazdasági társaság és társadalmi szervezet esetén nyilvános adatbázisból hozzáférhető a cégkivonat illetőleg bírósági nyilvántartásba vétel igazolására szolgáló okirat), fizetési számlájáról (bankszámlájáról) szóló igazolás
b a képviseletre jogosult személy aláírási címpéldánya
c ún. MVH regisztrációs igazolás másolata
d A pályázati felhívás mellékletét képező nyomtatványon nyilatkozik:
- a pályázó adószámáról, statisztikai számjeléről,
- hogy pályázónak adó-, illeték-, járulék-, vagy vámtartozása nincs, és a támogatás folyósítója e nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzését kérheti,
- hogy pályázó ellen végrehajtási eljárás nincs folyamatban,
- hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak megfelel - amennyiben foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében Magyarországon munkavállalót foglalkoztat,
- hogy ÁFA visszaigénylést érvényesít-e
- hogy a pályázatban foglalt adatok, dokumentációk, információk helytállóak,
- hogy tudomásul veszi, hogy a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának jogszabályban, illetve a pályázatban meghatározott ellenőrzését az AMC végzi,
- hogy a megjelölt cél megvalósítására a tárgyévben és a megelőző 12 hónapban milyen egyéb jogcímű és összegű közösségi, költségvetési vagy önkormányzati támogatásban részesült (ugyanazon költségekre vonatkozóan a különböző forrásból igénybe vett összesített támogatások mértéke nem haladhatja meg a 100 százalékot),
- hogy a 2007.évi CLXXXI.tv.-ben foglalt összeférhetetlenségi körülmények esetében nem állnak fenn, illetve azokat a jogszabály szerint megszüntette
- hogy támogatott a támogatás felhasználása során – amennyiben a jogszabály így rendelkezik - a 2003.évi CXXIX.törvény rendelkezéseit figyelembe veszi.
IX. A pályázatok elbírálásának rendje, határideje, a bírálat szempontjai
A pályázatok elbírálását a miniszter által felkért 3 fős testület végzi.
A pályázatokkal kapcsolatos döntést - a benyújtásra előírt határidő lejártát követő 30 napon belül, a szakértői testület által felállított rangsor alapján - az AMC hozza meg.
A pályázatok elbírálásakor kizárólag szakmai tényezők a meghatározók, ami alapján nyilvánvaló a sikeres és színvonalas megrendezés.
A pályázatok elbírálási határideje: 2012. február 10.
A pályázat elbírálásával kapcsolatos döntés elleni jogorvoslat lehetőségét a 66/2008. (V.16.) FVM rendelet 7.§ (6) bek-e tartalmazza.
A pályázaton nyertes pályázó(k) köteles(ek) a 292/2009 (XII.19.) Korm.rendelet 11.§-ban foglalt írásbeli nyilatkozataikat Támogató felé megtenni.
X. A támogatás igénybevételének és az ellenőrzésnek a rendje
A támogatást elnyert szervezettel az Agrármarketing Centrum (AMC) támogatási szerződést köt, melyben meghatározza a támogatás részletes feltételeit.
A támogatási szerződés megkötésének várható időpontja: 2012. február 25.
Az AMC képviselője jogosult a támogatott eseményt a helyszínen, az elszámolást, valamint a jogosultságot a benyújtott bizonylatok és dokumentumok alapján ellenőrizni.
XI. A támogatás kifizetése
A támogatott program megvalósítását követően a támogatást igénybe vevő a szerződésben meghatározott időpontig részletes írásos jelentést és ehhez kapcsolódóan elszámolást készít, amit az AMC-nek nyújt be. Az AMC a helyszíni ellenőrzés, az elszámolás, valamint a benyújtott bizonylatok és dokumentumok alapján döntést hoz a támogatás kifizethetőségéről. A támogatás elszámolásának részletes feltételeit Támogató és Támogatott a támogatási szerződésben és mellékleteiben határozzák meg, a vonatkozó jogszabályok - így különösen a 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet, a 2007.évi XVII. tv és a 66/2008. (V.16. FVM r.) – alapján.
Ha a kérelmező által megvalósított akció alapvetően eltér az eredeti, jóváhagyott tervtől illetve a pályázati anyagban foglaltaktól, úgy arra támogatás nem fizethető.
Felhívjuk a támogatást kérők figyelmét arra, hogy az AMC a jelen pályázat alapján nyújtandó támogatást kizárólag abban az esetben fizetheti ki, amennyiben a támogatott a közbeszerzésekről szóló 2003.évi CXXIX.tv. hatályos szabályainak megfelelően járt el.
XII. A rendelkezésre álló forrás nagysága:
bruttó 15 000 000 HUF.
XIII. Érvénytelenség, kizáró okok
A pályázat érvénytelen, amennyiben
- nem az előírt határidőig és módon nyújtották be, vagy a pályázat nem tartalmazza a jogszabályokban és a pályázati felhívásban előírtakat, vagy a pályázó nem/vagy nem teljes egészében teljesíti a hiánypótlási felhívásban foglaltakat,
- valótlan adatszolgáltatást tartalmaz,
- a pályázat kiírását megelőző 5 évben az államháztartás bármely alrendszeréből folyósított támogatást a pályázó a támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérő célra használta fel,
- az elmúlt 5 évben hasonló támogatást igénybe vevő pályázó nem számolt el, vagy nem megfelelően számolt el,
- nem tartalmazza a pályázati felhívásban és az adatlapon előírt mellékleteket.
A pályázattal kapcsolatban információt ad: Halmos Barbara, telefon: 450-8852, e-mail: barbara_halmos@amc.hu
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| melleklet.docx | 28.46 KB |
Témafelelős:
