Salima

2016.02.19.

A közép- és kelet-európai országok feldolgozóiparának, valamint borágazatának legfontosabb szereplőit vonultatja fel a SALIMA Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállítás, amelyet február 17-én nyitottak meg a csehországi Brno-ban. Az idén már 30. alkalommal megrendezett vásáron a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóság közösségi standján hat kiállító mutatja be termékeit a főként szakmai látogatóknak.

Villányi és tokaji borokat, gyógyteákat, kecske- és juhsajtokat is kóstolhatnak a látogatók az Agrármarketing Vezérigazgatóság standján, a kétévente megrendezett SALIMA-n. A csehországi kiállítás már nagy tradíciókkal rendelkezik, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű vásáraként tartják számon. A legutóbbi rendezvényen 26 ország több mint 800 kiállítója és 39 ország mintegy harmincezer látogatója vett részt.

A magyar stand iránt hagyományosan nagy az érdeklődés. A kézműves és borászati termékek mellett idén a helyben sütött kürtőskalácsot is megkóstolhatják a résztvevők. A kiállítás első napján standunkat meglátogatta dr. Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár is.

A SALIMA idén a folyékony kenyér szerelmeseinek is kitűnő programot kínál, hiszen itt rendezik meg a Minisörfőzdék Fesztiválját: a vásár ideje alatt mintegy 35 csehországi kézműves sörfőzde közel százféle csapolt sört kínál a látogatóknak.

vissza