Szilvalekvár készítés sütőben

2016.10.07.

A szilvát megmossuk alaposan, majd kimagozom, de nem vágjuk össze, hogy a héja a végén pöndörödjön.

Nagymama receptje - Szilvalekvár készítés sütőben

A szilvát megmossuk alaposan, majd kimagozom, de nem vágjuk össze, hogy a héja a végén pöndörödjön.

Teflon vagy vastag falú, magas tepsibe vagy lábosba (ami nem könnyen ragad le) 0,5 dl ecetet öntünk, majd ebbe az edénybe öntjük bele a szilvát úgy, hogy kb. ¾-ig legyen a tepsi.

Ízlés szerint mézet adhatunk hozzá, de elég lehet a gyümölcs saját zamata is.

Sütőbe téve forrásig teljes lángon, majd kb. négy órán keresztül takarékon addig sütjük, míg kemény lekvár nem lesz belőle. Közben néha megkeverjük.

Ha kész egy mokkáskanál salicint keverünk a masszába, és üvegberakás után egy kis késhegynyit az üveg tetejére. Száraz dunsztba tesszük, és hagyjuk kihűlni.

Jó étvágyat!

vissza