Jász Expo és Fesztivál 2017 - Részvételi felhívás

2017.08.22.

A VII. Jász-Expo & Fesztivál díszvendége idén Nyíregyháza városa lesz, amely az expón való bemutatkozás mellett, nívós kulturális programokat is hoz magával. Idén is hagyományosan bográcsokban, üstökben készül majd a Jászsági Ebéd, amit muzsika szó mellett kóstolhat az ide látogató közönség.

Kézműves foglalkoztatók, népi játékokat felvonultató játszóház mellett sok érdekes és színes program várja a kicsiket és nagyokat, az ide látogató családokat.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is magas színvonalú hang- és fénytechnikával felszerelt fedett színpadon mutatkoznak be a fesztiválra érkező fellépők. Számos amatőr néptánc és kulturális csoport műsorai váltják majd egymást, de az ünnepélyes megnyitó után itt élvezheti majd a nagyérdemű közönség a bábcsoportok előadásait, zenés vásári komédiákat, és tánciskolák bemutatóit is.

A három nap alatt kórusok, énekkarok előadásai is színesítik a sztárvendégekkel tűzdelt programsorozatot.

Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OMÉK akvirálással, a dinnyefogyasztás népszerűsítésével és 3 kistermelő piacra juttatásának segítésével vesz részt a rendezvényen.

reszveteli-felhivas_jaszexpo2017.docx

jelentkezesi-lap_jaszexpo2017.docx

altalanos-szerzodesi-feltetelek_.doc

vissza