A Tej Világnapja – olimpikonok kampányoltak a tejfogyasztás mellett

 

Több mint egy évtizede, a világ közel 160 országában ünneplik a Tej Világnapját június 1-jén. Magyarországon a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az Agrármarketing Centrum és az Agrárminisztérium támogatásával szervezett egész napos foglalkozást közel kétszáz kisiskolásnak. Az eseményen részt vett a „Tejszív kampány” két nagykövete, az olimpiai bronzérmes úszónő Kapás Boglárka és az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás.

Az egész napos tejfesztivál számos érdekes programmal, edukációs játékkal és egy tejkamionnal várta a gyermekeket. Az ügyességi játékok, kézműves foglalkozások mellett „Álmaim tejesdoboza” címmel rajzversenyen is összemérhették tudásukat a kisdiákok.

Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az esemény hivatalos megnyitóján elmondta: „A terméktanács legfőbb célja, hogy az ország bármely pontján elérhető legyen a jó minőségű, friss hazai tej. A Tej Világnapja és az azt övező széleskörű szakmai együttműködések elősegítik az ágazat fejlődését, a kormányzati támogatások pedig lehetővé teszik, hogy mind innovációs, mind gazdasági értelemben versenyképes lehessen a szektor.”  

„Az utóbbi években több krízisen esett át a tejágazat, de támogatáspolitikai eszközökkel és a termékpálya szereplőinek összefogásával nem csak sikerült megvédeni a hazai tejtermelést, de érdemben növelni is lehetett a hazai tejelő tehén állományt, illetve a tejtermelést” – mondta el a Tej Világnapja alkalmából az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Feldman Zsolt hozzátette: „a szakminisztérium számára kiemelten fontos az iskolatej program, amelynek keretében több mint 400 ezer kisdiák kaphat, egyre bővülő kínálatban tejet, illetve tejterméket. A minőségi, hazai tejtermékek népszerűsítését segíti az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közös programja is.

Az Agrármarketing Centrum 2018. február 1. és május 31. között intenzív kampányt folytatott a fogyasztói tudatosság erősítése, a minőségi, valóban tehéntejből készített termékek (tej, vaj, túró, tejföl, joghurt, kefir, kakaós tej, sajt) előnyeinek megismertetése és a lakosság pontos tájékoztatása érdekében.

Az Agrármarketing Centrum ügyvezetője, Daróczi László, a tavaszi médiakampánnyal kapcsolatban kifejtette: „Társaságunk közel négy hónapon át folytatott intenzív médiakampány, melynek során számtalan marketing eszközzel, például nyomtatott, online és közterületi hirdetésekkel, PR cikkekkel, televíziós és rádiós interjúkkal hívta fel a figyelmet a tejfogyasztás fontosságára”. Az ügyvezető szerint legalább napi fél liter tejet kellene fogyasztani egy egészséges embernek ahhoz, hogy fedezze a szervezet kalcium és D-vitamin igényét. Daróczi László elmondta még: „a kampány részeként valósult meg a Tej Útja roadshow is, ennek jegyében az úgynevezett „Tejkamion” mintegy 30 vidéki helyszínen,elsősorban iskolákba látogatott el és 4800 iskoláshoz juttatta el tejfogyasztást ösztönző üzeneteit.

A nagy sikerrel zárult Tej Világnap megnyitóján felszólalt még Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, dr. Kondra Laura a Magyar Államkincstár elnökhelyettese, Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács társelnöke, Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, dr. Pleva György, a NÉBIH igazgatója, valamint Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó, Tej Nagykövet.

A Tej Világnapján Mélykuti Tibor a Tej Terméktanács elnöke, valamint dr. Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke együttműködési megállapodást írt alá. A dokumentum azt a célt szolgálja, hogy többek között az ügyfelek jogainak képviseletére, vagy a tejágazati támogatások jogszabályi hátterének tisztázására konkrét intézkedéseket dolgozzanak ki.



Háttér:

Fiatal korban és a gyerekeknél különösen nagy jelentősége van a tejfogyasztásnak a csontfejlődésükben, erőnlétük, állóképességük, izomerejük kibontakozásában. Bár az összes élelmiszer-kalcium közül a tejben lévő hasznosul szervezetünkben a legjobban és napi fél liter (vagy annak megfelelő mennyiségű tejtermék) lenne az ajánlott mennyiség, mégis kevesebb, mint két deciliter tejterméket fogyasztanak naponta a magyarok. A gyerekek közel 2/3-a kalciumhiánnyal nő fel, ami egész életükre kihat. Az idős kori csontritkulás okát is sokan az alacsony tejfogyasztásban keresik.  Jót tesz a tej felnőtt- és időskorban is, rendszeres fogyasztása fokozza a szellemi és a fizikai teljesítményt és lassítja a csont lebontásának ütemét. A tej kincset érően gazdag vitamin- és ásványianyag-forrás. Egyike legértékesebb táplálékainknak. Összetevői minden életszakaszban elősegítik a szervezet egészséges működését, a megfelelő testi és szellemi fejlődést, az immunvédelmet. Emellett a tejnek egészségmegőrző szerepe is van, fogyasztásával nagymértékben csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a vastagbél daganatok, a csontritkulás, a fogszuvasodás kialakulása. A tej értékes tápanyagaival, magas A, B1, B12, D vitamin tartalmával, a sejtépítésben, immunvédelemben élen járó fehérjéivel, vastartalmával, kiemelkedően magas kalcium tartalmával a várandós nők egészségét és a magzat megfelelő fejlődését szolgálja. Minden olyan anyagot tartalmaz, ami az életben maradásához, fejlődéséhez feltétlenül szükséges. Kutatások szerint a tej speciális alkotóelemeinek köszönhetően ráadásul jobban hidratálja a szervezetet, mint egyéb más folyadékok. Így a víznél, az ásványvizeknél, teáknál, még a narancslénél is jobban hidratálja szervezetünket, ha tejet iszunk.  Nyár idején ezért szervezetünk hidratáltságát is szolgáljuk tejivással.